2018.06.17.

Az Electronic Arts E3-as konferenciáján történt

Láthattuk akció közben a Battlefield V-t, új C&C játék készül, megmutatta magát az Anthem és persze az EA Sports játékai sem maradtak távol.

Az Electronic Arts, vagyis közismertebb nevén az EA kiadó néhány éve úgy döntött, hogy egy picit elhatárolódik az E3-tól. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen távol maradnak a világ egyik legjelentősebb videojátékos rendezvényétől, hanem azt, hogy a többi nagy kiadóval ellentétben nem annak keretein belül, hanem saját szervezésben tartják meg ilyenkor szokásos sajtókonferenciájukat. Így született meg az EA Play rendezvény, amely mostanra jellemzően az E3 felvezető rendezvényévé vált. Ezt leszámítva ugyanazt a tartalmat kaptuk, amit a többi kiadó show-ján: előzeteseket, bejelentéseket és játékokat minden mennyiségben.

 

A show-t mindjárt az egyik aranytojást tojó tyúkjukkal, a Battlefield szériával nyitották meg. Idén ősszel tér vissza a sorozat a Battlefield V-tel, amely nem túl meglepő módon a második világháborúba repít minket. A játék érdekessége leginkább abban rejlik, hogy a készítők igyekeznek nem a más játékokban már számtalanszor feldolgozott és unalomig ismételgetett szokásos hadjáratokat elénk tárni, hanem új helyszíneket és eseményeket elmesélni. Így kerülünk Norvégiába, ahol nem egy nagy egyszemélyes kampányt, hanem több kisebb történetet élhetünk majd át. A hangsúly természetesen ezúttal is a multiplayer részen lesz, amely a szokásos játékmódok mellett idén beszáll az aktuális őrületbe, így kapunk battle royale módot is. Emellett kiderült, hogy visszatér a pályák teljes rombolhatósága, valamint katonánk osztályától függően építkezhetünk is a pályán. Az ágyúkat autókra akasztva mozgatni is lehet majd. Nem lesz sem prémium tagság, sem fizetős lootboxok. Végezetül pedig kapunk négyfős kooperatív játékmódot is. A premierre október 19-én számíthatunk PC-n és konzolokon.
 


A Battlefield V után az EA Sports vette át a szót, amelynek legsikeresebb sorozatának új epizódja, a FIFA 19 következett. Miután a Konami 20 év után elveszítette az UEFA licenceit, így idén ősszel már a BL és az EL is szerepelni fog a FIFA-ban. Ezt olyannyira ki szeretnék használni, hogy a két évvel ezelőtt debütált sztori játékmódban, a The Journey-ben is szerepelni fog, vagyis Alex Huntert irányítva is eljuthatunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. A játék PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra fog megjelenni szeptember 28-án.
 


Szintén EA Sports hír, hogy sok éves kihagyás után idén PC-re is visszatér a Madden NFL 19, de láthattuk mozgásban az NBA Live 19-t is, amely most is nagyon jól fest. A játékban nem csak a profi kosárlabda csapatainak arénáiban játszhatunk, hanem kint az utcán is. Megjelenés mindkét játék esetében ősszel lesz esedékes.
 


Az Unravel 2-t az EA Playen jelentették be, de ezzel együtt az is kiderült, hogy ez a játék már most elérhető. Az oldalnézetes ügyességi játék legnagyobb újítása az elődhöz képest, hogy immár kétfős kooperatív módot is kap, hiszen a kalandokat most már két szereplő éli át. Ahogy az az alábbi előzetesben is látszik, az együttműködés lesz a siker záloga.
 


A show második felében egy mobilos stratégiai játékot mutattak be. Ez a Command & Conquer Rivals. Az ingyenes játékban két bázis ? a GDI és a NOD ? csatázik a térkép közepén található rakétasilóért. Aki ezt kellően hosszú ideig birtokolni tudja, az két rakétával végezhet az ellenség bázisával. A játék iOS-re és Androidra készül.
 


Az EA Play nagy fináléját természetesen a BioWare tavaly bejelentett új sci-fi szerepjátékára, az Anthemre tartogatták. Ez az új E3-as előzetesén egészen elképesztően festett, ízelítőt kaptunk a megosztott univerzumban zajló kooperatív küldetésekből. Ami még fontosabb, hogy pontos premierdátumot is kaptunk: az Anthem 2019. február 22-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.