2019.11.18.

A Sony visszahozná a hordozható konzolját?

Több jel is arra utal, hogy a Sony a PSP és a PS Vita után harmadszor is megpróbálkozna egy hordozható konzollal.


Manapság, ha valaki jó minőségű hordozható konzolt szeretne venni, az szinte biztosan a Nintendo Switch vagy a Switch Lite mellett teszi le a voksát. Ez meg is látszik a konzol eladásain, ugyanis a Nintendo hatalmas sikert aratott vele, ez többek közt a korábbi konzoljaihoz képest sokkal rugalmasabb játékkínálatnak és a viszonylag alacsony árának is köszönhető.

 

Valószínűleg ezt irigyelhette meg a Sony is, amely korábban szintén meghatározó szereplője volt a hordozható játékkonzolok piacának. Még az ezredforduló utáni években jelent meg a PlayStation Portable, vagyis közismertebb nevén a PSP, amely óriási népszerűségnek örvendett. Majd évekkel később jött az utódnak szánt PlayStation Vita, amely bár minden tekintetben jelentős fejlődést mutatott, mégsem sikerült hasonló sikertörténet produkálnia.
 


A PS Vita gyártását idén év elején függesztették fel véglegesen. És mostanáig nem nagyon volt jele annak, hogy a Sony egyáltalán gondolkozik egy esetleges folytatáson. A napokban azonban egy brazil hivatalnál bejegyzett szabadalom felkavarta az állóvizet. Ezt ugyanis az a Yujin Morisawa regisztrálta, aki történetesen a Sony Interactive Entertainment egyik vezetője.

 

A bejegyzés pedig egy játékkazettára emlékeztető eszközről szól, amelyről természetesen nem sokat tudni. Azt viszont nem nehéz kikövetkeztetni belőle, hogy a Sony valószínűleg valamilyen hordozható készülékhez szánhatja, hiszen a PlayStation 5-höz aligha. Ezt erősíti az is, hogy korábban már pletykáltak egy esetleges 5G-képes PS Vita utódról.

 

Azt pedig mondani sem kell, hogy milyen dolgokra lehetne képest egy olyan eszköz, amely az 5G-s hálózatok sebességéből fakadóan alkalmas lehet akár arra is, hogy a PS5-ön futó játékokat streameljék rá?