2019.02.04.

Áprilisban jön a Steel Division 2

A világháborús stratégiai játék új előzetesben kapott premierdátumot.

Az EUGEN Systems alapítása óta csak a stratégiai játékokra specializálódott, és e műfajon belül ért is el szép sikereket az évek során. A francia csapat emellett igyekezett is mindig valami újító megoldással is előrukkolni. Következő játékuk a Steel Division 2 lesz, amely a legkeményebb stratégáknak is kihívást fog nyújtani.
 


A játék a második világháború keleti frontját dolgozza fel, lényegében egyenes folytatása lesz a 2017-es Steel Division: Normandy 44-nak. A legnagyobb különbség a két epizód között, hogy ezúttal megjelenik egy nagyobb volumenű vezérlési lehetőség is, amely körökre osztva zajlik. A játékosok ilyenkor fél napokat léptethetnek előre, közben pedig navigálhatják csapataikat az ellenség irányába. Ha pedig ütközetre kerül sor, azt már valós időben élhetjük át, akár madártávlatból, akár egészen közelről szemlélve az eseményeket.
 


A Steel Division 2 évek óta készül, de lassan révbe ér. A legfrissebb hírek szerint ugyanis április 4-én kerül a boltok polcaira a világháborús stratégia. Ráadásul, akik korábban megvásárolták az első epizódot, azok most 350 exkluzív egységet is kapnak az új játékban debütál 600 mellé, így nekik közel 1000 különböző egység áll majd rendelkezésükre a háborúban.