2023.02.24.

Egyszerűségében nagyszerű a Sharkoon új háza

Az RGB Hex neve igen találó, a ház előlapjára utal.
 

Új számítógépházat mutatott be a Sharkoon, akik ezúttal nagyon eltalálták mind a designt, mind a névadást. Az RGB Hex egy alapvetően egyszerű megjelenésű ház, mégis öröm ránézni, főleg az előlapjára, amelyről a nevét is kapta.

 

A ház előlapját ugyanis hatszögekből álló rácsozás borítja, innen a Hex szó, mögöttük pedig három gyárilag beépített RGB-s, 120mm-es ventilátor duruzsol. Az oldallap természetesen edzett üvegből készült, így betekintést enged a belső térbe. A tetőn szintén rácsozást találunk, de ez már hagyományos, alatta két 120mm-es RGB-s ventilátorral. Ez előtt találjuk az I/O panelt is, 2 db USB 3.0 és egy darab USB 3.2 Gen 2 Type-C porttal (a szokásos audio portok mellett).
 


A ház belsejében Mini-ITX, Micro-ATX és ATX alaplapok férnek el. CPU-hűtőből legfeljebb 158 mm-ig válogathatunk, VGA-ból pedig legfeljebb 350 mm-ig nyújtózhatunk. 2,5 hüvelykes SSD-ből vagy HDD-ből hat, 3,5 hüvelykesből kettő építhető be. Természetesen a házat úgy alakították ki, hogy szerszám nélkül is szerelhető legyen. A hűtésről az előlap mögé három, a tető alá kettő, a hátoldalra egy előre beépített ventilátor gondoskodik, de lehetőség van vízhűtés beépítésére is.

 

A Sharkoon újdonsága átlagos méretekkel rendelkezik, 430*206*48mm-es, és 6,72 kg-ot nyom. Bár hivatalos megjelenési dátuma nincs, de a napokban már jó eséllyel megérkezik a boltok polcaira. Nem is kell érte túl sokat kifizetni, hiszen az ajánlott fogyasztói ára 85 euró körül mozog.