2021.05.18.

Megjelent PC-re a Days Gone

A Bend Studios zombis túlélőjátéka eddig csak PlayStation 4-re volt elérhető, de mától PC-n is hódíthat.
 

A Days Gone a Bend Studios legutóbbi játéka, amely eredetileg kizárólag PlayStation 4-re jelent meg. A zombis játék egyik érdekessége a horda viselkedése volt, amely elég egyedi hangulatot kölcsönzött neki. A játék mától PC-re is elérhető.

 

A történet főhőse egy motoros fickó, aki az apokalipszis kitörésekor elszakadt a feleségétől. Évekkel később magányos farkasként járja az utakat egy olyan világban, ahol nem csak a zombik milliói jelentenek veszélyt, de a túlélésért bármire hajlandó emberek is.
 


Érdekesség, hogy bár a ma PC-re megjelent játék sok tekintetben megszépül az eredeti PS4-es verzióhoz képest, két fontos újítás nem került bele. Az egyik a manapság divatos ray tracing, amely a tervek szerint később sem válhat elérhetővé. A másik pedig az ehhez köthető DLSS technológia, bár utóbbi kapcsán legalább a későbbi megjelenésében lehet még bízni.

 

A Days Gone tehát mától érhető el PC-re, és az első kritikák szerint nem is sikerült rosszul a portolás. A beszámolók szerint valóban nem nyújt sokkal többet a 2019-es konzolos változatnál, viszont sok más összecsapott porthoz képest ez most stabilra sikerült, így a teljesítménnyel sincs gond.