A Sony egyelőre nem lőtte be pontosan a premierdátumot, de így is többet tudunk mint eddig.
Az Xbox Elite kontroller kihívója lehet az újdonság.
Már azt is lehet tudni, hogy a hányatott sorsú zombis akció-szerepjáték mikor jelenik meg.
Megnézhetjük a lopakodást, a harcrendszert és egy pörgősebb jelenetet is.
A négy hős után most a város alvilága mutatkozott be.
A Griffendél, a Mardekár, a Hollóhát és a Hugrabug is saját videóban mutatkozott be.
A közel húsz éves múltra visszatekintő sorozat új epizódja jövőre érkezik.
A játék PC-re és az előző konzolgenerációra már korábban megjelent, mostantól az aktuális konzolokon is elérhető.
Az új okosórákról már az első technikai paramétereket is tudni lehet.
Az újdonság nagyjából a korábban bemutatott OnePlus 10 Prónak felel meg, csak itt-ott csiszoltak rajta.
Az újdonság így csak minimális mértékben tér el az elődtől.