2021.05.26.

Bővül a Samsung Smart Monitor méretkínálata

A gyártó egy nagyobb és egy kisebb változatot is bemutatott az eddig ismert két méret mellé.
 

A Samsung ügyesen ráugrott a home office kényszerre, amely a koronavírus-járvány miatt világszerte kényszerű reformokat csikart ki számos munkáltatótól. És, ha már a dolgozók és tanulók kénytelenek voltak otthonukból elvégezni a napi feladataikat, erre miért ne állhatna rendelkezésükre egy kifejezett céleszköz? Ez a Smart Monitor, amely képes kiváltani egy számítógépet is.

 

Ebből első körben két változat került a boltokba: egy 27 hüvelykes és egy 32 hüvelykes kivitel. A Samsung most elérkezettnek látta az időt, hogy egy picit szélesítse a termékpalettát, ezért két újabb kiadással rukkolt elő. Az M7 modell a nagyobb, 43 hüvelykes változat, míg az M5 a legkisebb, 24 hüvelykes kivitel.
 


Az M7 a hatalmas mérethez természetesen már 4K-s felbontást is kínál, míg az M5-nél be kell érnünk a 1080p-s felbontással. Ezeket leszámítva az újdonságok ugyanazt a tudást és tárházat kínálják, amit a két korábbi modell. Vagyis Tizen OS alapon egy sor irodai alkalmazást, illetve szórakoztató lehetőségeket. Az M7-hez jár távirányító is, de hangvezérléssel is irányíthatjuk, ebben a Google Assistant, az Alexa és a Bixby is rendelkezésünkre áll.

 

Egyelőre nem tudni, hogy a két új modell pontosan mikor és milyen árcédulával kerülhet a boltok polcaira.