2023.08.21.

Csak konzolra jön a Batman Arkham Trilogy

A Rocksteady játékainak új kiadása kizárólag Nintendo Switchre várható.
 

A Rocksteady Games már 2009-ben megmutatta, hogyan kell jó szuperhősös videojátékot csinálni. A Batman Arkham Asylum nem csak jól nézett ki, de a játékmenete is kiváló volt, a történet pedig fordulatos és izgalmas. A stúdió később két további folytatást készített, az Arkham Cityt és az Arkham Knightsot. Most e három egy csomagban kerül újra a boltokba.

 

A Batman Arkham Asylumban Batman a legendás elmegyógyintézetbe látogat, ahová Jokert szállítja saját kezűleg, hogy biztos legyen benne, rács mögé kerül. Bent persze elszabadul a pokol és a legtöbb szupergonosz kiszabadul, így Batmannek kell őket egyenként elkapnia. Az Arkham City minden tekintetben túlmutatott elődjén, hiszen ebben már az egész város a játékterünk volt.
 


A harmadik játék, az Arkham Knights egy kis kitérő után érkezett meg 2015-ben, ebben pedig egy minden korábbinál keményebb ellenféllel kellett Batmannek szembe néznie. Itt jelent meg először az autóhasználat is, így ez is egy mérföldkő volt a franchise életében.

 

Ez a három játék alkotja majd az október 13-án megjelenő Batman Arkham Trilogyt, vagyis a Warner Bros. Montreal által készített Batman Arkham Origins kimarad a kínálatból. A csomag érdekessége, hogy kizárólag Nintendo Switchre fog megjelenni, így hamarosan a zsebünkben hordhatjuk majd Batman kalandjait.