2021.08.25.

Dying Light 2: Stay Human trailerduó

Az őszre várható zombis parkour akciójáték két előzetest is kapott a gamescom alkalmából.
 

Hosszú évek huzavonája után idén ősszel végre révbe érhet a Techland régóta várt zombis akció-szerepjátéka, a Dying Light 2: Stay Human. A játék egy zombiapokalipszis után sok-sok évvel játszódik, amikorra már nem is az élőholtak, hanem a kisebb-nagyobb klánokba tömörült túlélők jelentik egymásra a legnagyobb veszélyt.
 


A játék az idei gamescomon is kiemelt szerepet kap, ebből az alkalomból a kiadásért felelős Square Enix mindjárt két előzetest is összedobott róla. Az első inkább technikai, ez ugyanis kifejezetten a grafikára koncentrál. PC-n és az új generációs konzolokon természetesen már élvezhetjük majd a 4K-s felbontás mellett az RTX-effekteket is. Kapunk ray tracinget, ami a tükröződésekért és az árnyékok megjelenéséért felel majd. Emellett lesz DLSS támogatás is a még jobb teljesítmény érdekében.
 


A második video viszont már sokkal inkább a játékmenetre és a játék világára fókuszál. A trailerben megismerhetjük azt a várost, ahol a kalandjaink fognak játszódni. A vidék sorsa nagyrészt a mi kezünkben lesz, mivel rajtunk múlik, hogy a megannyi csoport és klán közül kikkel szövetkezünk és kikkel rúgjuk össze a port. Ez pedig a város jövőjére is hatással lesz. Emellett a videóban végre megnézhetjük, hogyan működik majd az első részben debütált, de ide is átemelt parkour rész, vagyis a házfalakon és háztetőkön, oszlopokon és gerendákon való akrobatikus közlekedés és ugrálás.

 

A Dying Light 2: Stay Human PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, illetve Xbox One-ra és Xbox Seris X-re készül. A megjelenésére a tervek szerint december 7-én lehet készülni.