2022.09.26.

Ilyen lesz a PC-s Spider-Man: Miles Morales

Rövidke kedvcsinálót kapott a hamarosan debütáló játék.
 

A Spider-Man 2018-ban, míg az önállóan futó kiegészítője, a Spider-Man: Miles Morales 2020-ban robbantott bankot PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön. De, ami még örömtelibb, hogy az Insomniac Games a Nixxes Software-rel közösen elkészítette a játék PC-s változatát is.

 

A PC-s Spider-Man hatalmas népszerűségnek örvend, viszont Miles Morales kalandjai egyelőre még nem érkeztek meg. Erre valamikor az ősz folyamán, vagyis a következő hetekben-hónapokban lehet számítani. Viszont egy rövidke előzetes már érkezett.
 


Az éppen fél perces videóban a játék PC-s változatából láthatunk részleteket. Csaták és hálóhintázás a főszerepben, na és persze a rendkívüli látványvilág. Aki ugyanis rendelkezik megfelelő hardverrel, az akár ray tracinggel is élvezheti a manhattani hálóhintázást.

 

És arról se feledkezzünk meg, hogy az Insomniac Games már javában dolgozik a folytatáson, de egyelőre nagyon keveset lehet csak tudni a készülő Spider-Man 2-ről. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy első körben az is csak PlayStation konzolokra fog megjelenni, később pedig remélhetünk majd egy PC-s változatot.