2023.04.17.

Immortals of Aveum bejelentés

Az EA varázslós FPS-sel jelentkezik idén nyáron.
 

A varázslás elég népszerű téma lett a videojáték-fejlesztők körében mostanában. Ennek jegyében nem meglepő, hogy az egyik legnagyobb kiadó, az EA is egy ilyen játék fejlesztésébe fogott. Náluk készül az Immortals of Aveum, amely a tervek szerint idén nyáron jelenhet meg.

 

A játékban Jak bőrébe bújhatunk, aki Aveum világában él. Ő egyike azon lenézetteknek, akik mágia nélkül születtek, hiszen Aveumban ekörül forog minden. Évezredes háború dúl három frakció között, akik a mágiát akarják uralni. Jak viszont úgy nőtt fel, hogy nem tud varázsolni.
 


Ám egy nap kiderül róla, hogy nagyon is tud varázsolni, egyfajta kiválasztott, akiben csak később éled fel a mágia. Ezért az egyik frakció magához veszi és velük harcol Aveum jövőjének megmentéséért. Mindez játékmenet szempontjából egy izgalmas FPS-t ígér, amelyben különféle varázslatokkal csaphatunk össze ellenfeleinkkel.

 

Az Immortals of Aveum az újonnan alapított Ascendants Studiosnál készül. Jelen állás szerint a megjelenésére július 20-án kerülhet sor. A fejlesztés PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, valamint Xbox Series X-re és Xbox One-ra folyik.