2024.08.11.

Jövő tavasszal jöhet a Civilization VII

A stratégiai játékot júniusban jelentették be, de csak e hónapban fogják közelebbről is megmutatni.

1991 óta íródik a Sid Meier nevével is fémjelzett Civilization franchise krónikája. A körökre osztott stratégiai játék mára az egyik legnagyobb lett a saját műfaján belül, amiben az is közrejátszott, hogy máig hat epizódot kapott. A hetedik pedig már javában készül, most mára azt is tudni, nagyjából mikor jelenhet meg.

 

A Sid Meier?s Civilization VII természetesen a Firaxis stúdiójában készül, ahol 2001 és a harmadik rész óta dolgoznak a szérián. Az új epizódot még júniusban, a Summer Game Festen leplezték le, de az akkor mutatott alábbi video a kedvcsináláson kívül túl sokat mutatott a játékból.
 


A kiadásért felelős 2K Games egy új pénzügyi jelentésben említi a játékot. A leírásból kiderül, hogy az éppen folyó projektek között szerepel és a tervezett megjelenési dátuma még a 2025-ös pénzügyi év negyedik negyedében kapott helyet. Ez azt jelenti, hogy a premier még 2025 márciusának vége előtt eljöhet.

 

A játékból egyelőre semmit sem mutattak a készítők, így sem a várható grafikát, sem a vizuális stílust, sem pedig a játékmenet újításait nem ismerhetjük még. Ez viszont hamarosan meg fog változni, ugyanis az ide gamescomon tartandó Future Games Show keretében a Civilization VII is megmutatja majd magát.