2021.08.27.

Újra megmutatta magát a Jurassic World Evolution 2

A játékban a világ számos pontján építhetünk őslényparkokat.
 

A Frontier Development csapata néhány éve elkészítette talán minden idők legjobb Jurassic Park témájú videojátékát, pedig az első, 1993-as film óta készült szép számmal ilyen. A stúdió egy parkmenedzser játékban látta meg a fantáziát, így a játékosok megépíthették a maguk Jurassic Parkját.

 

E játék kap idén folytatást, a Jurassic World Evolution 2 pedig a gamescom alkalmából új előzetesen is megmutatta magát. A játékban kapunk egy remek sztorira épülő kampányt is, amely a később mozikba kerülő új Jurassic World film eseményeihez kapcsolódik. Ebben a dinoszauruszok elterjedtek a bolygó több pontján is, így a játékosok mindenfelé új telepeket építhetnek, hogy ott tanulmányozzák és szükség szerint befogják a vadon élő állatokat.
 


A fejlesztők ígérete szerint az új részben sokkal részletesebb parkokat építhetünk, szinte bármely épületet átalakíthatjuk. Az őslények viselkedése sokkal összetettebb és kiismerhetetlenebb lesz, lehet majd őket tanulmányozni, hogy megfejtsük őket. A kampány mellett lesz egy Chaos Theory névre keresztelt játékmód is. Ebben az eddig megjelent mozifilmek ikonikus jeleneteit élhetjük át újra, majd igény szerint meg is változtathatjuk azok cselekményét.

 

A Jurassic World Evolution 2 természetesen a sandbox módot sem hagyja ki, amelyben a játékosok mindenféle megkötés nélkül, teljesen szabadon építhetik fel álmaik őslényparkját. Ebben nagy változatosságot ígér az is, hogy immár nem csak a Muertes szigeteken építkezhetünk, hanem a világ számos pontján, ami eltérő környezetet ígér. A játék PC-re, PS4-re, PS5-re, X1-re és XSX-re készül, és november 9-én fog megjelenni.