2022.05.13.

Kémkedést is taníthatunk majd a Two Point Campusban

Újabb kurzusról rántották le külön előzetesben a leplet.
 

A Two Point Hospital egy remek és mókás kórházmenedzser játék volt, amelynek már készül a folytatása. Ezúttal azonban nem az egészségügyben, hanem az oktatásban mutathatjuk meg, hogy mennyire jó vezetők vagyunk. A Two Point Campusban ugyanis egy egyetem irányítását bízzák ránk.

 

A játékban természetesen nem hétköznapi oktatásban kell részesítenünk a hallgatókat. Lesz itt bohóc kurzus, gigantikus méretű pizzát és hamburgert sütő gasztrokurzus és robotika is. Aztán bemutatták a varázslóképzőt is, most pedig egy újabb érdekes képzésről rántották le a leplet.



Ez a kémkedés, amely sok érdekes részből épül fel. A tanulókat megtaníthatjuk célba lőni, bombát hatástalanítani, hátirakétával repülni, drónt reptetni és persze lopakodni is. A végső megmérettetést pedig egy lézercsapdáktól és krokodiloktól hemzsegő akadálypálya jelenti.

 

A kiképzett kémek lefülelhetik az egyetemre beszivárgott és ott magukat tanulónak kiadó ellenséges kémeket. A játék némi halasztás után csak augusztus 9-én fog megjelenni, ekkor viszont PC mellett minden fontosabb konzolra is.