2021.12.11.

Készül az Alan Wake 2

A Remedy egyik legnépszerűbb játéka folytatást kap.
 

A Remedy Entertainment több videojáték-klasszikust tett már le az asztalra. Ők teremtették meg Max Payne karakterét, illetve legutóbb nekik köszönhettük a Control című sci-fi pszicho-thrillert is. A kettő között pedig ők készítették el még 2010-ben az Alan Wake-et. Ez lett a stúdió egyik legnépszerűbb játéka, amelynek most bejelentették a folytatását.

 

A rajongók tehát bő egy évtizede várnak erre a bejelentésre, amelyre a The Game Awards 2021 díjátadó során kerítettek sort. Egy új előzetest kaptunk, amely ugyan a játékmenetből nem mutat részleteket, de a hangulatot már remekül előre vetíti. A trailerben Alan Wake beszél arról, hogy vannak történetek, amiknek nem szeretnénk részesei lenni.
 


Eközben több érdekes helyszínt is láthatunk. Először egy erdőt, ahol láthatóan egy gyilkosság történt. Aztán egy amerikai nagyváros éjszakai kihalt utcáját a neonfényekkel. Innen egy amerikai kisvárosba ugrunk, majd újra vissza a nagyvárosba, de ekkor már ott áll Alan Wake is. A megjelenése eléggé eltér a tíz évvel ezelőttitől: hosszú a haja és dús szakállat növesztett.

 

Egyelőre keveset tudni arról, milyen is lesz majd az Alan Wake 2, de azt igen, hogy ez lesz a Remedy első klasszikus túlélőhorror kalandjátéka. Az első rész is bőven támaszkodott a horrorelemekre, de abban az akció volt túlsúlyban. Most vélhetően másképp lesz. Arra viszont, hogy ez kiderüljön, még sokat kell várni, ugyanis a premierre PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en is csak valamikor 2023-ban kerülhet sor.