2022.05.13.

Két nagy Bethesda játék is késik

A kiadó 2023-ra halasztotta a Starfield és a Redfall premierjét is.
 

A Bethesda két nagy játékkal készült még idénre, miután a Ghostwire Tokyóval nagyon szépen teljesített tavasszal. A két játék a nyárra tervezett Redfall és az ősszre datált Starfield. De sajnos a kiadó legfrissebb bejelentéséből kiderült, hogy egyik sem tudja tartani ezeket a dátumokat.
 


A Redfall egy vámpíros akció-szerepjáték lesz, amelyben egy vámpírok által elfoglalt és örök sötétségre kárhoztatott kisváros maroknyi túlélőjét alakíthatjuk majd. A játékosok különleges fegyverekkel vehetik fel a harcot a vámpírok ellen, és az első előzetes alapján mindezt igen hangulatos formában tehetik majd meg. De nem idén nyáron, az most már biztos.

 

A Starfield azért is érdekes, mert a Bethesda 25 év után fogott bele valami vadonatújba vele. Sokáig semmit sem lehetett róla tudni, majd már tavaly kiderült, hogy idén november 11-én jelenhet meg. Ez egyébként a The Elder Scrolls V: Skyrim premierdátumának évfordulója lett volna. A játékban egy űrfelfedezőt alakíthatunk majd, aki két kolónia közötti háború árnyékában válla különféle küldetéseket.
 


Mind a Redfall, mind a Starfield csak 2023 tavaszán jelenhet meg. A Bethesda nem árult el pontos részleteket a halasztás okairól, de azt azért hozzátették, hogy szeretnének tökéletes minőségű játékokat kiadni a kezeik közül. Ezért döntöttek úgy, hogy inkább több hónappal eltolják a premiert.