2022.03.10.

Kiderült, mikor jelenik meg a Gotham Knights

Az eredeti tervekhez képest egy évvel később jön csak a szuperhősös játék.
 

Még 2020-ban jelentette be a Warner Bros., hogy készül a Gotham Knights, a kiadó saját montreali stúdiójának új játéka. Ugyanaz a csapat dolgozik rajta, amelyik korábban a Batman: Arkham Originst is készítette, de fontos leszögezni, hogy bár ez is a DC univerzumában játszódik majd, a két játéknak a világon semmi köze nincs egymáshoz.

 

A Gotham Knights története természetesen Gotham városában játszódik. Batman halála után újra a gonosztevők vették át az uralmat a város utcái felett, de nem sokáig tarthat az ámokfutásuk. Egy csapat fiatal szuperhős ugyanis összefog, hogy tovább vigyék Batman örökségét. Ők Gotham lovagjai, vagyis Robin, Red Hood, Nightwing és Batgirl.
 


A játékot teljes egészében a négyfős kooperatív módra találták ki, de persze egyedül is lehet majd teljesíteni a kampányt. Az eddig látottak alapján most is az akcióké lesz a főszerep, komor lesz a hangulat és pofás a grafika. Ha ehhez még egy izgalmas történetet is kerítenek a készítők, akkor borítékolható a siker.

 

Egyelőre azonban nem úgy haladnak a dolgok, ahogy azt eredetileg elképzelték. Az eredeti tervek szerint ugyanis már tavaly ősszel meg kellett volna jelennie a játéknak, ám erre nem került sor, sőt, akkor határozatlan időre halasztották el a premiert. Mára viszont kiderült, hogy ez nagyjából egy éves csúszást jelent, ugyanis a Gotham Knights PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, illetve Xbox Series X-re és Xbox One-ra is október 25-én fog megjelenni.