2021.08.25.

Konzolokra is elkészül a Crusader Kings III stratégia

A játék PC-n tavaly hatalmas sikert aratott, így most időszerű, hogy új platformokon is bizonyítson.
 

A Paradox Interactive kiadó tavaly ősszel mutatta be a Crusader Kings III stratégiai játékát, amely a saját belső fejlesztőstúdiójában készült el. A nagy múltú és népszerű sorozat harmadik része akkor kizárólag PC-re jelent meg, ahogy az a stratégiai játékok esetében megszokott, hiszen ezek tradicionálisan ezen a platformon a legerősebbek.

 

Ám a hatalmas siker megalapozta, hogy a stúdió gondoljon egy merészet és új vizekre evezzen. Az elmúlt egy évben gőzerővel dolgoztak a játék legújabb kiadásán, amely immár nem csak PC-re, de konzolokra is meg fog jelenni.
 


Egyelőre nem sok részlet ismert, de abban biztosak lehetünk, hogy a konzolos változatnál teljesen átalakítják majd a kezelőfelületet, hogy az sokkal jobban kézre álljon kontrollerrel is. Ugyanez igaz az irányításra is, amely szintén alapos átalakításon esik át, hogy gördülékeny és hatékony legyen konzolokon.

 

Ami pedig a tartalmat illeti, az alapjáték mellett az eddig megjelent fontos frissítések és az összes eddigi DLC és bővítés is a csomag részét fogja képezni. Ez alól egyedül a Court Royal DLC a kivétel, mivel az egyelőre PC-re sem jelent meg. Viszont azt egyelőre nem tudni, hogy a PlayStation 5-re és Xbox Series X-re szánt változat mikor jelenhet meg, így az sem kizárt, hogy a kiegészítővel egyszerre érkezik majd.