2023.01.20.

Konzolokra is megjelenik az Anno 1800

A Ubisoft stratégiája idén tavasszal érkezik az aktuális konzolgenerációra.


A Ubisoft sosem számított nagy stratégia-fejlesztőnek, de általában a neve alatt megjelent ilyen játékok mindig tudtak valami maradandót alkotni. Az eddigi utolsó ilyen játékuk a 2019-ben megjelent Anno 1800 volt, amely szép sikert aratott. Erről derült ki, hogy hamarosan konzolokra is megjelenik.

 

Az Anno 1800 a címéből sejthető módon az 1800-as évekbe repíti a játékosokat, akik feladata egy apró településből virágzó metropoliszt varázsolni. Ehhez rengeteg épület felépítése mellett jól működő logisztikai láncok kiépítésén keresztül vezet az út. Emellett különféle expedíciókat is lehet indítani a világ különböző pontjaira.
 


A játék PC-n nagyon szép sikert aratott, lényegében az egész franchise történetének egyik legjobban sikerült epizódja lett. Nem meglepő hát, hogy úgy döntöttek, a Ubisoft Mainz stúdió vezetésével PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is elkészítik a játékot.

 

Az Anno 1800 így teljesen új kezelőfelületet kap, amely sokkal jobban illeszkedik a kontrollerek adottságaihoz. A készítők ígérete szerint így gördülékeny módon irányíthatjuk majd a városunk életét. Az Anno 1800 konzolos változata március 16-án fog megjelenni.