Október 23-án nagykereskedésünk zárva tart Bővebben
Kategóriák
2019.02.13.

Márciusban jön az Assassin’s Creed III Remastered

A Ubisoft felújítja a sorozat harmadik részét, amely szinte teljesen kicserélődik.

2012-ben jelent meg az Assassin?s Creed III, amely sajnos a sorozat első hanyatlásának nyitánya volt. A történettel nem volt gond, és voltak nagyon jól sikerült újdonságok is, ám a kivitelezésbe elég sok hiba csúszott. Mégis a Ubisoft úgy határozott, hogy hét évvel később megérdemel még egy esélyt, ezért elkészítették a felújított Assassin?s Creed III Remastered változatot.
 


A játék története a XVIII. században játszódik, mi pedig Connor Kenwayt alakítjuk benne, aki félig brit, félig indián felmenőkkel rendelkezik. Connor maga is orvgyilkos, ennek megfelelően rendelkezik rejtett pengével is, de lényegében minden fegyverrel kitűnően bánik. Ugyanígy a szabadfutás is az erősségei közé tartozik, semmilyen tereptárgy nem akadályozhatja meg a haladásban. A város határain túl ezt a képességét a fákon is képes alkalmazni, ami a sorozat egyik nagy újítása volt. A másik pedig a hajózás, amelyre szintén a harmadik részben volt először lehetőségünk.

 

A felújított kiadás természetesen a történetet nem változtatja meg, de a játékmenet összes hibáját kijavítják benne. Emellett a grafika is alaposan átalakul, élesebb textúrák, szebb fény-árnyék effektek és vadonatúj karaktermodellek kerülnek bele. Természetesen a 4K-s felbontás és a HDR-támogatás sem maradt ki. Tartalom tekintetében pedig az alapjáték mellett az összes kiegészítő és DLC is helyet kapott.
 


Az Assassin?s Creed III Remastered március 29-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.