2022.03.08.

Megint elhalasztották a The Settlerst

A Ubisoft másodszor játssza el a rajongókkal ugyanazt.
 

A The Settlers sorozat története lassan három évtizede íródik, mivel az első epizód még 1993-ban jelent meg. Az elmúlt közel harminc évben számos folytatást kapott, amelyek közül a legnagyobb sikert egyértelműen a harmadik rész érte el még az előző évezred végén. A Ubisoft még 2019-ben jelentette be, hogy teljesen az alapoktól rebootolja a sorozatot. Akkor úgy tervezték, hogy a premierre 2020-ban kerül sor. De máig nem jelent meg a játék.

 

A The Settlers egy valósidejű stratégia, amelyben leginkább egy apró falucska hétköznapjait kell egyengetnünk. A cél a falu területének folyamatos növelése és telepesek szükségleteinek kielégítésére a termelési láncok kiépítése volt. Persze nem voltunk egyedül a térképen, így idővel sereget is kellett toborozni, amivel megvédhettük magunkat vagy leigázhattuk az ellenséges falvakat.
 


A The Settlers rebootja évek óta készül és már több halasztáson is átesett. Sokáig a rajongók nem is tudhatták, hogy pontosan hogy is áll a projekt, míg végül ez év elején új előzetes érkezett, bejelentettek egy zárt bétát és a pontos premierdátumot is, amely március közepére szólt. A zárt bétát meg is tartották, ám a legfrissebb hírek szerint az erről érkezett visszajelzések nem épp azt tükrözték, amire a fejlesztők számítottak.

 

Ezért a Ubisoft úgy határozott, hogy ismét visszaküldi a játékot a tervezőasztalhoz, vagyis újra határozatlan időre elhalasztották a premiert. Nem mentek bele részletekbe menően az okokba, de sok olyan véleményt lehetett hallani, miszerint a játékmenet túlságosan is le lett egyszerűsítve, hiányzott belőle számos olyan játékelem, amely a korábbi részeket naggyá tette. Így most ismét nem lehet tudni, hogy mennyit kell még várni a játékra.