2023.05.31.

Megmutatta magát az Assassin's Creed Mirage

Idén ősszel visszatér a nagy múltú sorozat.
 

A Ubisoft ügyesen érzett rá 2017-ben, hogy az addigra eléggé megfáradt Assassin's Creed szériát célszerű új alapokra helyezni. Az új vonalat lefektető Origins nagy siker lett, ahogy az egy évvel később érkező Odyssey is. A sort egyelőre a 2020-as Valhalla zárja, de idén ősszel érkezik a széria új epizódja, az Assassin's Creed Mirage.

 

Ahogy megszokhattuk a sorozattól, ez a rész is egy új történelmi korszakba és helyszínre kalauzolja a játékosokat. Ezúttal a IX. századra és azon belül Bagdadra kerül a sor, ahol egy új orvgyilkost, Basimot ismerhetünk meg. Az alábbi előzetesben meg is nézhetjük, hogy mire lesz képes.
 


A látottak alapján ez a játék sokkal jobban fog hasonlítani a franchise korai részeire. Bagdad hatalmas lesz és meseszépen néz majd ki. Basim pedig a legügyesebb orvgyilkos lesz a játék történetében. A szokásos mozgások, falakon futás, háztetőkön ugrálás, köteleken egyensúlyozás mellett új elemként megjelenik a magas faoszlopokon való átvetődés is. Emellett a harcrendszert könnyíti, hogy egyszerre több célpontot is megjelölhetünk, akiket Basim gyors egymásutánban küld át a túlvilágra.

 

Az Assassin's Creed Mirage nagyon jól fest az előzetesen, kérdés, hogy a valóságban is ilyen szép és dinamikus lesz-e. Erre a kérdésre csak ősszel kaphatunk választ. A játék ugyanis október 12-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X-re.