2023.06.26.

Mókás partijáték lesz az Inspector Gadget – Mad Time Party

Az ikonikus rajzfilmhős saját játékot kap, amelyben négyen is játszhatunk együtt.
 

A '80-as évek ikonikus rajzfilmsorozata volt az Inspector Gadget, amelynek főhőse egy fura ballonkabátos detektív volt. Emberünk arról volt híres, hogy az egész testét kütyük és szerkezetek alkották a kabát alatt, de hiába kergette kitartóan Dr. Claw-t, ügyetlenkedése miatt sosem kaphatta el. Az ő történetét dolgozza fel idén ősszel az Inspector Gadget ? Mad Time Party.

 

Mivel az alapmű sem volt komolyanvehető, ezt a játéktól sem várhatjuk el. A fejlesztő Smart Tale Games stúdió is így gondolkozik, ezért inkább egy kifejezett partijátékot készítenek. Vagyis a hangsúly a kooperatív módon és a felhőtlen szórakozáson lesz, amit egyszerre akár négyen is megtehetünk majd.
 


A történet szerint Dr. Claw és bandája uralma alá hajtotta Metro Cityt, ezért a felügyelő egy időgéppel visszamegy a múltba, hogy megakadályozza. De szokás szerint elbaltázza a dolgot és megjelenik három őse, akik az ő jelenében ragadnak. Őket fogjuk irányítani a különféle feladatok és játékmódok között.

 

Az Inspector Gadget ? Mad Time Party szeptember 14-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X-re és Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre.