2019.01.30.

Multiplatformra vált a Quantic Dream

A francia stúdió az elmúlt tizenkét évben kizárólag PlayStationre fejlesztett, de egy új befektető felbukkanásával a jövőben ez megváltozhat.

A Quantic Dream neve mára szinte teljesen egybe forrt a moziszerű élményt nyújtó, erősen történetmesélésre koncentráló kalandjátékokkal. A sort még 1999-ben a The Nomad Soul nyitotta, de ezzel még nem értek el világsikert. Ellenben a 2005-ös Fahrenheit (Indigo Prophecy) már sokkal hangosabb sikert aratott. Ezt követően viszont a stúdió elköszönt a multiplatform fejlesztésektől.
 


A 2010-ben megjelent Heavy Rain a PlayStation 3 egyik legerősebb exkluzív húzócíme volt, amely azonban sosem kapta meg az előzetesen beígért négy sztori-DLC-t, helyette a stúdió inkább az akkoriban debütált PlayStation Move kontrollerek támogatására koncentrált. Három évvel később pedig jött a következő játékuk, a Beyong: Two Souls. E két alkotás ma már PlayStation 4-re is elérhető, míg a tavaly megjelent legutóbbi játékuk, a Detroit: Become Human már csak arra.

 

A stúdió tehát az elmúlt tizenkét évben (a Heavy Rain fejlesztésének kezdetétől számítva) kizárólag a Sony aktuális konzoljaira készített játékokat, amelyek mind szép sikert arattak, és valamilyen formában egyedi élményt kínáltak. Ám a legújabb hírek szerint ez a jövőben megváltozhat.
 


Legalábbis a PlayStation-exkluzivitás, ugyanis felbukkant egy kínai befektető, amely kisebbségi részesedést szerzett a stúdióból. Az irányítás persze megmaradt David Cage kezében. A beáramló extra tőke azonban új lehetőségeket és távlatokat nyit a fejlesztők számára. Elmondásuk szerint ? bár konkrétumokról még korai lenne beszélni ? a jövőben minden olyan platformra el szeretnének jutni, ahol a játékaikra fogékony közösséget találnak.
 


Figyelembe véve, hogy a kínai befektető a NetEase Games, amelynek profiljában kiemelt helyen szerepelnek a mobil platformra megjelenő játékok, könnyen elképzelhető az is, hogy a Quantic Dream a jövőben ilyen irányú fejlesztéseket is vállalni fog.