2021.05.21.

Több előzetest is kapott a Biomutant

A videókban a különböző platformokat mutatják be, de összefoglaló trailer is készült.

Ahogy közeledünk a Biomutant premierjéhez, úgy pörgött fel a marketing gépezet is a játék körül. A fejlesztő Experiment 101 stúdió és a kiadásért felelős THQ Nordic az elmúlt hetekben több előzetest is közzétett a világhálón. Ezekből szemezgetünk.

 

Rögtön az egyik legfrissebb videóval kezdjük. Ezt azért is érdemes megnézni, mert a készítők összegyűjtöttek benne nagyjából mindent, amit a játékról a megjelenés előtt tudni érdemes. A hat perces videóban a fejlesztők mesélnek arról, hogy tulajdonképpen mi is a Biomutant.
 


Az alábbi videók már kifejezetten a látványvilágra koncentrálnak. Az elsőn azt nézhetjük meg, hogy miként fog festeni a Biomutant PC-s verziója.
 


Majd íme, egy video a játék PlayStation 4-re és Xbox One-ra készülő változatából. Az előző generáció konzoljain a játék 1080p mellett 30 fps-sel fog futni. Ám az előző generáció erősebb konzoljain, vagyis PlayStation 4 Prón és Xbox One X-en már a 60 fps-t is el lehet érni.
 


Végül, de nem utolsósorban a legérdekesebb videót az aktuális konzolgenerációra szánt változat kapta. A Biomutant a megjelenésekor még PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en is 1080p-ben fog futni 60 fps-sel, de megfelelő kijelző esetén ezt 4K-ra skálázzák fel. Az ígéretek szerint ezt később egy frissítéssel fogják orvosolni, onnantól már a natív 4K-s felbontás is elérhető lesz.
 


A Biomutant PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, valamint PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is meg fog tehát jelenni. A premierre május 25-én, vagyis jövő hét legelején kerül majd sor.