2023.06.13.

Visszatér a gyökerekhez a Prince of Persia The Lost Crown

Oldalnézetes 2,5D-s platformerként tér vissza a nagy múltú sorozat jövőre.
 

A Ubisoft évek óta találgatja, mihez kezdjen az egykor hatalmas címnek számító, mára teljesen eltűnt Prince of Persia szériával. Egykor 2D-s oldalnézetes játékként hódította meg a világot és azon kevesek közé tartozott, aki jól vészelte át a 3D-be lépést és legalább akkora sikert aratott így is. De az utóbbi években csak a vergődést lehet látni a francia kiadónál, akik most mindent új alapokra helyeznének a frissen bejelentett Prince of Persia The Lost Crownnal.
 


A játék egyrészt visszatér a gyökereihez és újra oldalnézetbe vált, de közben megmarad 3D-snek is, így válik 2,5D-s játékká. Másrészt viszont látványvilágával egyértelműen a 2000-es években megjelent Sands of Time vonalat képviseli, ami most is remekül fest.
 


Ami a játékmenetet illeti, gerincét most is az ugrálós ügyességi részek fogják adni, ezek révén lehet jobbra-balra vagy fel-le közlekedni az összetett pályákon. De ezeken lesznek ellenfelek is, őket látványos és dinamikus közelharcban lehet majd legyőzni. A sztori érdekessége egyébként, hogy új hősként megismerhetjük Sargont, aki egy elit harcosokból álló csapat legifjabb tagja, de ami ennél érdekesebb, hogy nem ő lesz a címben szereplő herceg. Épp a herceget kell majd megmentenie.
 


A Prince of Persia The Lost Crown több új előzetest is kapott már, ezeket mind megnézhetitek itt. A premierre 2024. január 18-án kerülhet sor, ekkor PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X-re és Xbox One-ra, illetve Nintendo Switchre fog megjelenni.