2014.11.06.

Windows 10 lett az új Windows

A Microsoft vegyíti a Windows 7 és a Windows 8 legjobb tulajdonságait.
Microsoft hivatalosan is bejelentette az új Windows operációs rendszert, amelynek a hivatalos neve Windows 10 lett. Az Xbox One után az alkalmazott elnevezési stratégián már meg sem lepődünk, pont ugyanúgy nem értjük miért marad ki a számozásból a 9, és erre a cég sem adott egyértelmű magyarázatot azt leszámítva, hogy ezzel is hangsúlyozzák az új rendszerben bevezetett újítások mértékét, de őszintén kívánjuk, hogy ez legyen a legnagyobb probléma.

Windows 10 legfontosabb célja (a számos vállalati felhasználásra szánt újításon felül) a Windows 8-ban kritizált részek újragondolása, vagyis egy olyan operációs rendszer lesz, amely a Windows 7 és a Windows 8 legjobb tulajdonságait egyesíti. Rögtön az elején kiemelendő, hogy a kizárólag csempés felület helyett visszatér a start menü. Ezen belül elérhető lesz a megszokott menülista, ahonnan most már a csempék sem maradnak ki, illetve a Windows 8-ból jól ismert keresőfunkció is itt található, ráadásul ez beállítható úgy, hogy az interneten is keressen.

tabletek esetében sem lesz gond, a start menüvel ugyanis elérhető lesz egy olyan nézet, amely az érintőképernyőkre van optimalizálva. Ez ráadásul szinkronizál a start menü testreszabásával, így tényleg minden helyzetben egyedi igényekhez lehet igazítani a megjelenést.

Jelentős újítás még a task view, amellyel több munkafolyamatot lehet egyszerűen egymás mellett végezni. Ezek között a váltás nagyon kényelmes, illetve az adott kijelzőre optimálisan ki lehet ezeket nagyítani. Többek között lehetőség van arra, hogy az adott ablak csak a képernyő felét, vagy negyedét foglalja el. Ez egyértelműen a tableteken való munkát könnyíti meg, de úgy, hogy közben nem megy az asztali termékek esetében a felhasználói élmény rovására. Mindemellett több munkaasztal is használható lesz, amelyek között a váltás szintén gyors és egyszerű.

Windows 10 egyelőre csak előzetes állapotban van, így az újítások listája korántsem teljes/publikus. A Microsoft tervei szerint nagyjából a következő esztendő közepére készülhet el. Egyelőre nincs kőbe vésett időpont, de ha nem lesz váratlan helyzet a véglegesítés során, akkor a nyári megjelenés tartható lesz. Az előzetes, úgynevezett "technical preview" verzió viszont hamarosan elérhető lesz az érdeklődők számára az erre fenntartott oldalon.

Forrás: prohardver.hu